Nohát az úgy van, hogy nagyon sok dolog nem történik mostanság. Aztán meg mégis, de az mindig ugyanaz. Rossz nap aztán jó nap. Van kaki, nincs kaki. Bukott, nem bukott. Csak úgy mint egy "rendes" baba:)

Ami más: a kajánkénti 30ml (ehhez már háromszor kell teletölteni a 10 milis injekcióstűt, tyűha, emlékeztek, hogy 0,7-tel kezdődött?) mellé kap még némi anyatejerősítőt is (fogalmam sincs mi a hivatalos magyar neve), gyakorlatilag extra zsírt, fehérjét és szénhidrátot, hogy gyorsabban ugorjanak fel azok a grammok (ugyanaz, mintha én a gulyásleves után még lenyomok pár lekváros palacsintát csak ide a rozsdás bökőt, hogy rám nem csak grammok ugrálnának). Ezt első hallásra kicsit nehéz volt feldolgozni, - a tejem nem elég jó Miminek, mekkora egy lúzer vagyok már, egy gyereket sem tudok rendesen kihordani és aztán még etetni sem - de a többi koraszülött anyukával megbeszélve sikerült felfogni, hogy a) ez a normális reakció, mindenkinek megvolt b) a tejemmel semmi probléma, csak a gyereked túl pici és minél gyorsabban nő, annál hamarabb kerül haza, jobban kezeli ha fertőzést kap, lövi be a hőmérsékletét, stb. Szóval mit kattogsz anyuka?

Persze az anyukák már csak kattognak, (ahogy a tejkonyhai pletyik alatt kiderül szinte mindegyik és én még a nyugodtabb fajta kattogó vagyok) én többek között arról is, hogy mennyi az ideális időtartam, amit a bébid mellett kellene tölteni. Többször felmerült már ez, - lelkiismeretfurdalással körítve (hiába a baráti tanács, hogy Miminek hosszú távon az a legjobb, ha egy kiegyensúlyozott, működő családba megy haza - amivel egyet is értek).

Miminek egyértelműen az lenne perpill az ideális ha 0-24ig együtt lennénk, annyit szuszogna rajtam, amennyit csak lehet, hallaná a hangom és amikor ébren van újra meg újra próbálkoznánk a szoptatással. Ne felejtsük, optimális esetben még mindig benn rugdalózna még vagy egy hónapig.

Nekem meg egyértelműen nem ez lenne a legjobb, bár nagyon jó és minden vele töltött percet élvezek (na jó ez túlzás, szaros inkubátort/lehányt melltartót/összetejezett farmert senki nem szeret takarítani), a napi 8-10-12 óra kórházi miliő (+folyamatos monitorpittyegés) nagyon kimerítő és gyakorlatilag azt jelenti, hogy reggel megyek, este jövök, talán főzök aztán hullafáradtan az ágyba dőlök. Ez nekem (és Arknak) nem jó, hosszú távon meg simán válóok (szerintem). Így - bár lelkiismeretfurdalástól nem teljesen mentesen - kialakítottam egy napirendet: délelőtt a sajátom (ez is túlzás, ott vannak a jóbarátok, úgymint takarítás, főzés, vásárlás, varrás, gyerekszobakialakítás, fejés, a macska és Ark), aztán kb. 1-3 közöttől este fél 8ig Mimié vagyok (kivéve hétfőnként, mikoris hosszúnapozom reggel 9től este 7ig). Ez úgy tűnik működik mindhármunknak és én úgy érzem, hogy egyensúlyban vagyok. Ha úgy tartja kedvem van lehetőségem elmenni ebédelni egy jó barátnővel a városba, kimosni a szennyest, főzni estére, beszélgetni a férjemmel vagy meditáción csücsülni egy órát.

De azért újra meg újra felmerül, mikor látom a többi elsőgyerekes anyukát hosszúműszakozni (a többedikgyerekeseknek nem igazán van idejük benn ülni egész nap), hogy jajj, vajon a lehetőségeimhez képest a legjobbat adom-e a gyerekemnek. Gondolom ezt az idő fogja megmondani és úgy érzem, hogy az elkövetkezendő 20-30-40 évben ez a kérdés majd újra és újra felmerül. Igyekszem észben tartani: attól, hogy én mártír leszek nem lesz boldogabb senki. És a nap végén ez számít, nem?

-----

Nowadays there is not much happening. And then it does but it's the same old. Bad day and then good day. She pood, she didn't poo. She threw up, she didn't. Just like a 'normal' baby:)

What changed: the 30ml she's getting per feed (I have to fill 3 times the 10 ml syringe by now, wohoo, we started at 0.7, anyone remembers?) plus there is some breastmilk fortifier added, basically extra fat, proteins and carbohydrates for those grams to keep jumping up onto her a bit faster (the same happens when I send down some pancakes with jam after the goulash but I bet that I wouldn't only gain gramms). When I first heard it wasn't too easy to come in terms with this fact - thoughts like my milk isn't good enough for Mimi, I'm such a loser that I am not even able to carry a child for the normal 9 month and  then I am not even able to feed her  - but luckily after talking with other moms in NICU I realised that a) this is a normal reaction, everyone had it b) nothing wrong with my milk, my child is simply too small, and faster she gains weight, can come home earlier, handles an infection easier, regulates her temperature better, etc. so why are you overhtinking this, mommie?

But moms are like that, tend to overthink things (as it turns out while gossiping in the milk kitchen I can be considered a more relaxed of the kind), things including the question: how many hours should you ideally spend in the hospital. It came up a couple of times already - mostly accompanied by remorse (even thought I got the good advice that - on the long run - for Mimi the best if she comes home into a harmonious and functioning family - and I do agree with this).

For Mimi - at the moment -  the best would be to be with me 24/7, so she could sleep on me as much as she wants, could listen to my voice and when she's awake we would try breastfeeding again and again. Lets not forget, if all things went all right she still would be in my bump kicking for another month or so.

For me all this most definitely wouldn't be the best, although I enjoy every minute spent together (ok, this is a bit of an overstatement, noone likes to clean up shitty incubators/vomited-on bras/milky jeans) daily 8-10-12 hours spent in a hospital environment (+ almost continous beeping) is very exhausting and practically it means leaving in the morning, coming home the evening, maybe do some cooking and then fall into bed totally knackered. All this isn't good for me (and for Ark), on the long run easily would be a divorce reason (in my opinion). So - not without any remorse altogether - I set up a daily routine: the morning is my own (this is a bit ov an overstatement again, there are my good friends: cleaning, cooking, shopping, sewing, baby room decorating, pumping, the cat and Ark) and then from cca 1-3pm till 7.30pm I'm Mimi's (except Mondays when I'm doing the 9-7pm long shift). It seems this works for all three of us and I feel that I'm living a balanced life. If I feel like I have the option to have lunch with a good friend in town, do the laundry, cook dinner, chat with my husband or sit at a meditation class for an hour.

But time to time, when I see all the other moms spending the whole day with their firstborn (those who have more children don't really have time to sit there all day) I have to think whether I'm giving to my child the best I possibly can. I guess time will answer to this and I feel that this question will pop up again and again in the next 20-30-40 years. I'll try to keep one thing in mind: if I make a martyr out of myself noone will be happy. And at the end of that day that is all that matters, doesn't it?