Ez pont úgy megy, ahogy mondták: két lépés előre, egy hátra. A múltkori hátra után most két előre jön (lelkileg igyekszem készülni a hátralépésre is): az intravénás cső kikerült a kezéből és nem került át sehová, nem úgy mint Mimi maga, aki kikerült a szuperintenzív szobából egy kisebb négyágyasba ma. Meglepetés volt, de szerencsére az egyik nővérke elkapott a folyosón kézmosás közben és újságolt így megmentve engem egy kisebb szívrohamtól. Komolyan, el tudjátok képzelni, ahogy egy aggódó anyuka besasszézik a szobába, mint Piroska a nagymamához, megpakolva tejjel, párnával, fejőkészlettel, kosárban mini ebéd és Mimi ebéd és a megszokott helyen mindössze egy üres inkubátort talál?
No ettől kíméltettem meg, így kisebb szobába sasszéztunk Arkkal és megcsodáltuk a kevésbé madzagos lányunkat. A mélyeket lélegzéssel még mindig vannak fennakadások, de alacsonyabb oxigénszint mellett, így ez is előrelépés és ohne IV azt jelenti, hogy már csak anyatejen él a csaj (napi 144ml), amit néha megbolondítanak koffeinnel (tüdőfejlődés) és sóval - azaz időnként tejeskávét/lasszit iszik:)

Aztán dél felé jött három néni és elmondott pár általánosságot, meg adott pár papírt Mimi kis piros orvosi könyvébe, miközben mi részletesebb útmutatást vártunk, de aztán elhangzottak olyan kifejezések, hogy hazamenetel meg fejlődési terv és itt kicsit megijedtünk, hogy jajj, de hát még aludnia sincs hol a gyereknek, egyelőre a macska, a fejőgép, jópár teli és némileg kevesebb üres kartondoboz birtokolja a szobáját.

Aztán mindezek után a lány telerakta a pelusát - életében először de bizonyára nem utoljára - úgy, hogy a nővérkével ketten takarítottunk utána vagy 10 percig nagy hűházások közepette. Azért abszurd, mikor egy teleszart pelenkának is örül az ember, még abszurdabb, mikor büszkén meséli az apukának és sajnálkozik a fényképek hiányán:)

----------------

Things are going as predicted: two steps ahead, one back. After the last back now the two ahead was due (although I'm trying to prepare myself for the next back): the IV tube got out of her hand and stayed there unlike Mimi herself who got transferred from the very special care room to a less special care - 4 beds only. It was a surprise but luckily a nurse saw me on the corridor while washing my hand and gave me the news, sparing me a heart attack a bit later. Seriously can you imagine when a worrying mom waltzes into the room, carrying a basket - like Little Red Riding Hood - full of milk, pillow, milking equipment, mini lunch and Mimilunch only to find an empty incubator at the usual place?
I got spared luckily so we waltzed into the small room and admired the lack of cables/tubes. She still got some difficulty with the breathing deeply but with lesser oxygen added so in a way there is progress and no IV means that she only feeds on breastmilk now (144ml per day) what gets spiked with coffein (for the lungs) and salt - so time to time she gets a latte/lassi:)

Around noon three ladies came and told us some general information about premature baby development and filed some paperwork in Mimi's small red health book although we expected more detailed info. Then magic words were spoken like going home and development plan. This was the point when we got scared a bit, gee she hasn't got a place to sleep yet, so far her room is occupied by the cat, the milking machine, several full and some empty cardboard boxes.

And after all this the girl managed to fill up her nappy, first time in her life - but surely not the last - so much that the nurse and I were cleaning up for at least 10 minutes and making a great fuss about it. I have to tell I do feel that it's absurd to be happy about a nappy full of shit, even more when one proudly tells to daddy and feels sorry the fact she didn't take any pictures of it:)