Ahogy Ark oly gyakran mondja (nagyrészt mikor valaki valami furát csinál): mindenkinek kell egy hobbi. Azt hiszem az én új hobbim ijesztőszógyűjtés lesz. Az új ijesztő szó: cumisüveg és már csak a leírásától is rosszabb anyukának érzem magam rögtön (jah és a torkom is fáj, de a fizikai fájdalom semmi a lelkiekhez képest, nem?)

Szóval van ez az elmosódott Jó Anya kép a fejemben, aki igazából szeretnék lenni, és noha igyekszem észben tartani (közvetlen a Jó Anya képe mellett), hogy amikor szülő lesz valaki idővel az előre kialakított csodaszép elvek nagyja a kukában köt majd ki úgyis - már most bármit megteszek, csak ne sírjon Mimi - , mindenesetre el vagyok én határozódva (szép magyarosan), hogy én biza szoptatni fogom Mimit. És ez egyelőre nem megy túl jól.

Azt hiszem Ark és én már most tanuljuk a szülősködés nevű játék nehéz részét: döntést hozni valaki helyett, aki nem tud, mindezt úgy, hogy a Végső Jót szem előtt tartsuk. Igazából a Végső Jó definiálása ugyanolyan nehéz, mint aztán követni azt.

A fő kérdés, amin tegnap elkezdem rágódni és valószínűleg addig a pillanatig így is marad, míg nem lehet tovább halogatni a dolgot (azaz a hazajövetel előtti utolsó lépés már csak az evés), hogy ne menjünk-e a kisebb ellenállás irányába: etessem-e cumisüvegből Mimit, ami valószínűleg gyorsabban fog menni, mint a további küzdés a szoptatással, és aztán majd ha itthon leszünk nekiállunk mi ketten beletanulni, vagy folytassuk a szoptatástanulást a kórházban.

Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai:
A kórház rengeteg segítséget ad a szoptatáshoz: hozzáértő nővérkék adnak tanácsot, mutatják mit, hogyan, merre, kapunk egy vagon infót arról, hog ymiért is jó szoptatni, stb. Amit nem tudnak biztosítani, az a nyugis, csendes helyszín, ahova el lehet vonulni és elég idő arra, hogy ne kelljen sietni az etetéssel. Mimi ebédideje fél 3kor van - a látogatási idő kellős közepén, zaj és egy csomó ember között - és noha már rég kakilom le magasról ki mekkora részt lát a mellemből (azért ezt sem gondoltam volna 8 hete),mert a paravánból sajna nincs sok, azért belátható könnyen, hogy nem ezek az ideális körülmények arra, hogy a melled jó részét próbáld meg a kislányod mini szájába beletömni, még akkor is, ha ő tátogatja rendesen, mint egy etetésre váró kismadár. Aztán ott az időlimit: Miminek három óránként kajálnia kell, egy etetés max 45 percig tarthat. És biza ő éhes már etetésidőben, így elkezdtem fél órával a kijelölt idő előtt de így mire a hivatalos időhöz érünk már farkaséhes,ideges és fáradt. Nem mellesleg én is.

Cumisüvegből enni elég egyszerű és anyu is látja, hogy a gyerek mennyit eszik (Angliában már nem és nem mérik a gyerekeket evés előtt és után, merthogy az csak idegessé teszi az anyát. En spec engem az tesz idegessé, hogy fingom sincs Miminek mennyit sikerült a pocakba pakolnia és vajon most mind a 42milit betöltsem, vagy a fele is elég - azaz vajon kihányja a felét, mert ennyi nem fér bele vagy majd ordít, mert még éhes?).

A nővérkék is etethetnek üvegből, így lehet elkerülhetnénk a 48 órán keresztüli kórházazást hazajövetel előtt (az tuti, hogy nem vagyok elájulva a gondolattól, tekintve, hogy a reggelente morgós férjem szeret a saját kényelmes ágyában aludni és a saját fürdőszobájában zuhanyozni).

Mimi akkor is az én tejem kapná, tápszer ohne.

Van ez az ijesztő dolog, amit cumizavarnak neveznek (röviden: a babáknak teljesen máshogy kell szopniuk mellből és üvegből és ha még nagyon gyakorlatlanok, egy idő után összezavarodnak és nem hajlandóak szopni) és ha Mimi épp lusta, akkor jajj nekem, mert ugye sokkal egyszerűbb cumisüvegből enni. De szerintem ez egy kicsit olyan urban legend: hallottam/olvastam valahol, hogy valakinek a sógornőjének az unokabátyja hallott egy szomszéd kisgyerekről, aki cumizavaros lett. De lehet, hogy bárányhimlő volt, mostanság kicsit zavaros a fickó. De mint tudjuk, minden baba különböző és még ha összezavarom is szerencsétlen kislányom, akkor majd ha itthon lesz, ahol annyi időm lesz ezt helyrerakni, amennyit csak akarok míg anyukám majd itt lesz és segít mosni,főzni, takarítani és elkényeztet majd engem és az unokáját.

Ahogy látjátok nagyon igyekszem, hogy meggyőzzem magam: érdemes a könnyebb utat választani (Arkot nem nagyon kellett győzködni, azt mondta logikusnak tűnik). De ahogy mindannyian tudjuk a pokolba vezető út is lustasággal van kikövezve és attól tartok - még akkor is, ha imádom szoptatni - , hogy én már csak azt tartom szem előtt, hogy Mimi minél hamarabb itthon legyen, még akkor is, ha ez a lustább megoldást jelenti. Mindenesetre ma vettem egy cumisüveget neki.

Utószó: ezt pár napja írtam, csak kellett pár nap lefordítani. Mimi ma két evést lenyomott teleportálás (azaz közvetlen gyomorba csövön való leküldés) nélkül, felét-felét ciciből/üvegből (hogy lehet ezt amúgy normálisan írni??). És úgy néz ki, hogy a hazajövetel kb. két hétnyire van, ha így halad. Innentől kezdve én konkrétan sz@rom le magasról ki mit mond, hogyan kell helyesen szoptatni és cumizavaros lesz-e a gyerekem. A végső cél, hogy Mimi itthon legyen velünk és nőjön szépen. Pont.


----------


As Ark says ever so often (mostly when he hears of someone doing something odd), everyone needs a hobby. I think my new one is going to be collecting scary words. The new word is bottlefeeding and by using it I feel a bit of a worse mom already (also my throath is sore but physical pain is nothing to compared the suffering of the soul, is it?).

So I have this blurry mental image of a Good Mum in my head (also I never know whether it's mom or mum) whom I'd like to be and while I'm keeping in mind (just on the shelf next to the Good Mum image) that as soon as you got to be a parent most of your pre-meditated principles go straight to the bin - and I already could do anything just please please don't cry Mimi - still was (is?) determined to breastfeed Mimi. And it isn't going too well. 

I think Ark and me are just learning the really hard bit of parenting: making decisions for someone else who can't make herself, while trying to keep the Greater Good in sight. In fact deciding what the Greater Good is as hard as following it.

Well the main question is I started to ponder yesterday and probably will go on pondering for some more time till the decisionmaking will be imminent (ie when the only obstacle between home and hospital is the feeding) is whether go the easier way: bottlefeed Mimi using the expressed milk which has probably faster results and then try to get her on the breast when home safe and sound or go on with trying to breastfeed in the hospital.

There are pros and cons:
The hospital is trying to give as much support for breastfeeding as it can: trained nurse giving advise and showing how and what to do, equipment, information about breastfeeding benefits, etc. What it can not give is a relaxed, quiet place, privacy and enough time to get on with it. In there - 14:30 - Mimi's lunchtime just the middle of the visiting hours when the room is flooded with people, noisy and though I got to a level when I don't give a damn who is seeing my breasts (wouldn't have thought this 8 weeks ago) because screens are scarce, lets face it - not the ideal situation to learn how to stuff a significant portion of your breast in your daughter tiny mouth even if she opens it wide open like a little bird waiting to be fed. There is also the time restrain: Mimi is fed every 3 hours, she should finish one round in 45 minutes. She gets hungry if she doesn't feed in time so I need to start putting her on half an hour before the feed and by the time we get to the "official" start time she's starving, frustrated and tired. And so am I.

Feeding from a bottle is pretty straightforward for a baby and a mom can monitor how much the little one is gulping down.(In England babies are not weighted anymore before and after feeds because this supposedly makes moms anxious. Well what makes me really anxious is that I have no frigging idea how much Mimi manages to eat and whether I should top her up with the full 42ml or should half of it be enough, ie will she vomit, cause all that doesnt fit in or will she scream because still hungry?).

Nurses can bottlefeed, no 48 hour rooming in needed before coming home (I'm surely not looking forward that with a grumpy-in-the-morning husband who likes to sleep in his own comfy bed and shower in his own comfy bathroom).

Mimi is still getting my milk, no formula involved.

Dreaded thing called nipple-bottle confusion (in short: babies need to use a totally different technique to get the good stuff out from a breast or a bottle and if they can't suckle properly yet they can get mixed up and refusing the breast), and if she's lazy oh yay for us as it's so much easier for her to feed from a bottle. But I think this is a bit of an urban legend: there are stories that somebody's sister-in-law's great-uncle heard about a neighbour baby who had this. Or maybe that was chicken pox, his memory is a bit blurry nowadays. But as we know every baby is different and even if it happens it would happen at home where I have all the time in the world to try to get it right and my mom around to cook, clean and spoil me and her granddaughter.

As you see I'm really trying to convince myself that we should go the easier way when we get there (Ark didn't need much of a convincing, he said it seems logical). But as we know the road to hell is paved with lazyness and I'm a bit afraid - even thought I love to nurse her - I just want her home as soon as possible even if this means the lazy way. But today I've just bought a bottle.

Post scriptum: I wrote this a couple of days ago, just needed some time to translate. Mimi today managed to get through two feeds without needing any food teleporting (ie directly tubed down into her stomach), she ate half a portion from the breast, half from bottle. And it seems coming home is around 2 weeks away if she's going on like this. And after this I simply can't give a shit who says what, how am I supposed to breastfeed properly and whether my child will have bottle-nipple confusion.The final goal is to have Mimi at home and to get her to grow properly. Full stop.