Hírek, hírek, hírek

Múlt hét pénteken megvolt az elbocsátó szép találkozónk a kedvenc doktorbácsinkkal (az amelyik ott volt Mimi születésénél is) és pár nővérkével, akik majd látogatnak minket. Végighallgattunk egy rövid összefoglalót arról, hogy mi történt az elmúlt két hónapban és beszélgettünk arról, hogy mi várható a következő kettőben és utána.

Mimi már majdnem kész hazajönni, jó ideje már akkor eszik és annyit, amikor és amennyit akar - mint egy rendes baba - már nem mondják meg neki, hogy mikor és mennyit kell ennie, a nővérkék (és anyu) akkor etetik, mikor felébred és kaját követel (és higyjétek el, elég hangosan tud követelőzni, mintha épp ott és akkor akarna rögtön éhen halni, a leghangosabb sírás a kajálásnak van fenntartva). A hőmérsékletét is pöpecül tartja (a kardigán nem is kell neki). CSak ez a kibabrált légzés. Csináltak egy egész éjszakás megfigyelést megint, hogy lássuk javul-e a helyzet, de nem igazán történt előrelépés egy hét alatt.

Amikor valaki közel kerül a hazamenetelhez a nővérkék egy kis listát kanyarítanak a táblára az illető neve mellé: együttalvás - pipa, gyerekülés erőpróba - pipa, újraélesztés tréning szülőknek - pipa. Az összes pipa megvan, így.....

MIMI JÖN HAZA!! Nagyon nagyon úgy néz ki, hogy december 5-én lesz a nagy nap, ami pont az a nap, amire az első ultrahangon írtak ki minket - a Mikulás hozza őt mégis:) Mindennek persze ára is van - két lehetőség volt: Mimi a kórházban marad egész addig, amíg csak kell, vagy hazahozzuk oxigénen. Mindez azt jelenti, hogy a kis orrbavalója megmarad még egy ideig és két nagy oxigénpalack egy kisebb társukkal egyetemben beköltözik a házunkba, remélhetőleg még ezen a héten, legkésőbb jövő hétfőn (ez esetben Mimi kedden jön csak haza).

Tegnap beszereztem az összes képeslapot, szokásos kekszet és csokit a nővérkéknek és a szülőknek, a gyerekülés készenlétben áll, a ház úgy néz ki, mint tájkép csata után, de a felmentő sereg anyukám képében jön pár nap múlva!

És igen, minden hurrá hurrá boldogságos!:) Új időszámítás kezdődik és nem vagyok benne biztos, hogy könnyebb lesz, mint eddig volt, de az biztos, hogy jobban fog hasonlítani egy átlagos kisgyerekes család életére.

Jó ideig hetente fog látogatni minket egy kis csapat, nézik az oxigénszintet és megpróbálják lejjebb venni idővel, nézik a súlyát, mennyit nő és hogyan fejlődik.

És mindezek mellett igyekeznünk kell észben tartani, hogy Mimi egy kicsit olyan, mint a Windows -  a kék halál bármikor beköszönhet az ablakon, mint ahogy azt az egyik szobatársa demonstrálta tegnap, amikor abbahagyta a lélegzést, elkékült és csak az apukája gyors reagálása mentette meg. Ijesztő volt ezt látni, mindannyian nagyon szorítunk annak a kisscrácnak, aki már ezer éve és egy napja benn van és már nagyon szeretne hazamenni. De mikor valami ilyes történik, nem lehet nem gondolni arra, hogy mi van ha ez velem történik meg. Otthon. Lesz-e lélekjelenlétünk tenni, amit tennünk kell? És az elég lesz-e?

Biztos vagyok benne, hogy szebb lesz az élet Mimivel a házban és abban is biztos vagyok, hogy stresszesebb is. Örülök, hogy van egy Ark, aki helyre tud engem tenni, mikor túl sokat aggódom, azt hiszem szükségem lesz rá a közeljövőben. Jó idők jönnek, na:)

-----


News, news, news.

We had the discharge meeting last Tuesday with our favourite consultant (who was there when Mimi was born) and a couple of community nurses.  Listened to a small recap what happened in the last two months and talked about what can be expected in the next two months and so.

Mimi would be ready now to come home, she's on infant led feeding which means - just like any normal baby - that she isn't get told when to eat and how much but the nurses (and mommie) feeds her whenever she  wakes up and demands food (and believe me she can demand it loud enough, every time it's like she's going to starve there and then, the loudest cry is reserved to the hunger). She can keep her temperature just fine (in fact no cardi is needed at all). Just this frigging breathing. She's got another full recording on Sunday to see how's she coping but it didn't improve really from last week.

When someone is about to leave a small list appears on the board next to her name with boxes to tick: rooming in - check, car seat challenge - check, parents resusitation training - check. We checked all the boxes soooo.....

MIMI IS COMING HOME! Very very likely on the 5th of December which is the date we got at our very first scan - indeed the Mikulás is bringing her after all:) But this comes with a price - we had the option to let her stay in the hospital longer or bring her home, but on oxygen. This will mean that the prongs in the nose stay and two big oxygen tanks and a portable one move into our house somewhen hopefully this week, latest next Monday (in which case she's being released Tuesday on the 6th).

We got all the cards, customary biscuits and chocolates for the parents and staff, the car seat is ready, the house is a mess but mom is coming in a couple of days to save the day!

And yes it's all happy happy happy!:) New era starts and I'm not sure it's going to be any easier than before but it's surely going to be more close to your average life with a baby.

We will still have a team visiting us every week for a while, checking her oxygen and slowly trying to wean her off it, checking her weight, growth, mental development.

And we still have to keep in mind that Mimi is a bit like Windows - the blue death can strike any time as a roomate of hers, who is going home this weekend demonstrated yesterday when stopped breathing, turned blue and only his dad fast reaction saved him. It was scary to be around, we all root for that little guy, who's been around the longest and oh so ready to go home. But when something like this happens you can't help but think, what if this happens to me. At home. Will I have the nerves to do what I have to do? Will that be enough?

I'm sure our life is going to get better with her around and I'm sure that also stressier. I'm just happy that I have an Ark around who can put me in the right place when I'm worrying too much. I think I'll need that in the coming times. Happy times though:)